Ízeltlábúak.hu
Add a Startlaphoz
Szerda, 2017-12-13, 4:30 AM
Nyelv választás

Keresés

Honlap-menü

Rendek

Névjegy



Szerzői jogvédelem
Az oldal creative commons szerzőjogi védelem alá esik.
Az itt megjelenő tartalmak csak az oldal szerkesztői által engedélyezett kereteken belül másolhatók.
-->

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Naptár
«  December 2017  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Google+

Webkatalogus
Webkatalógus

Nyujtó állaspók (

Nyujtó állaspók (Tetragnatha extensa Cl.). hálóján (ez kisebbítve). a = keretfonalak; b = küllőfonalak; c = csigafonalak és d = feszítőfonalak. (Dr. Lendl Adolf eredeti rajza.).

A küllőszövők családjába tartoznak a hosszúpotrohú állaspókok is. Közülük nálunk legközönségesebb a nyujtó állaspók (Tetragnatha extensa Lin.), melynek rágócsápjai oly hosszúak, mint a hátpajzsa, nyolc szeme jellemző módon két sorban feketélik a fejtor elején; a hosszúra nyújtott test színe általában sárgás, vagy halványzöld, némi fémes zománccal. Ha ez a pók a többnyire nedves helyeken, vagy víz közelében, sás és fűzfaágak között kifeszített hálója közepén nyugodtan ül, olyannak látszik, mintha apró gallyacska, vagy szalmaszál volna, mert ilyenkor sárga lábait messze előre és hátra nyujtja ki.

Zilla-nembe sorolható, többnyire apróbb fajok a legtökéletesebb kerekhálókat szövik; e hálójuk közepéből egy hosszú külön fonal, a vezérfonal indul s az oldalt szintén igen ügyesen elhelyezett lakásig vezet, ahol a pók rendesen rejtőzik; egyik elülső lábával mindig fogja a vezérfonalat, hogy a hálója megrezdülését megérezze, ha ebben bármilyen kicsiny rovar megfogódzott.

A magyar pókfauna egyik legszebb és igen feltűnő alakja az Argiope-pók (Argiope Brünnichii Scop.). Nagytermetű pók, törzse 20 mm hosszú; fejtorja fehérszínű szőrzettel van borítva; kissé nyujtott, hengeres potroha pedig élénken sárga, fekete és fehér harántcsíkokkal ékes. Víz fölött, árkokon keresztül, nádasok szélén a buja növényzetben függeszti ki kerekhálóját, melyet a közepén feltűnő módon zegzugos fehér nemezszalaggal díszít. S a pók, mintha a feltűnőséget keresné, mindig a hálója közepén tartózkodik. Olyan mint egy kis orchideavirág a növénylevelek között. Rá is szállna sok repülő rovar, hiszen a vizes környezet bőven termi a bogárságot; de éppen, hogy ne szállhassanak reá, erős fonalakból rendetlenül húzott védőhálót feszít ki kerekhálója elé s ebbe beleütköznek az erősebb repülők, a szitakötők, meg mások, melyek ezután zsákmányul jutnak neki. Közeli rokonával (Argiope lobata Pall.) együtt keleti és déli fajnak tekinthetjük. Németországban nem terjedt el; ellenben Kis-Ázsiában elég gyakran találtam az utóbbit is, melynek potroha széles, kissé lapított és oldalt csücskös.

A mi faunánknak igen érdekes képviselője a Meta-nembe tartozó három faj. Az egyik feleakkora, mint a közönséges keresztes pók; úton-útfélen, napos mezők növényei között függeszti ki szép, szabályos kerekhálóját. Ennek neve M. segmentata Cl. Testszíne halvány, fehéren foltos, kissé mustrázott. A hozzá hasonló, de sötétebb színű és kissé nagyobb M. Merianae Scop. az árnyékos, nedves helyeket kedveli; források fölött, mohos sziklafalakra köti hálóját, mely azonban hiányos kerekháló; két-három küllőfonala a hozzátartozó csigafonalakkal együtt hiányzik belőle. Maga a pók vezérfonallal rendelkezik és félhomályban, a vizes mohán, a sötétszínű sziklafalon ül. A pók maga alig látható a környezetében; azonban világossárga, vagy rókavörös foltja van a potroha végén és mindig ezt mutatja kifelé; úgyhogy a sötétebb helyeket kedvelő rovarok szinte rá akarnak repülni, de megfogódznak közben a hálóban. A harmadik faj, M. Menardii Latr. a legnagyobb, pince- és barlanglakó; fiatal korában a hűvös pincetorok, vagy a barlangbejárat homályában húzódik meg; ott hanyagul hiányos kerekhálót sző, de ha ivaréretté válik, a sötétségbe vonul. Színe sötét olajbarna, lábai aránylag igen hosszúak; főként a pince-, vagy barlangtetőn lóg az állat; itt már nincsen szüksége kerekhálóra. Mindamellett hálót készít, ez azonban igen hiányos és rendetlen; össze-vissza szétmenő néhány küllőfonalat húz a nedves falra, amelyen tartózkodik. E szálak megrezdülése figyelmezteti a pókot a sötétben odatévedt prédára. S a pók ezt a helyét feltűnővé teszi, hadd tévedjenek arrafelé az apró áldozatok. A néhányszál hálójába függeszti ugyanis a petezacskóját s ez aránylag igen nagyméretű, bár kevés benne a pete, körtealakú és tiszta fehér; a derengő sötétségben szinte szembeötlően fehérlik. S az ott őrködő anyapók az odatévedő apróságokon folytonosan lakmározik. Amint kicsiny fiai a petékből kikelnek, elveszti a petegubó hófehér színét – ekkor a pók újból petézik és újonnan fehérlő peteburkot sző! Egész éven át folyik ez a néhányszor megszakított petézés; ezért mindig csak keveset tojik. Ha a pince, vagy barlang nem hideg, úgy a tél folyamán sem szünetel ez a strófákra osztott szaporítás, mert hiszen ez egyúttal a póknak is az élelemszerzése.

Milyen érdekes ez a háromtagú rövid sorozat. Az életmód s illetőleg tartózkodási hely megváltoztatásával, a napsütéses mezőtől a barlang sötétségig, nemcsak az állatok színe és alakja változik meg, de fokozatokban a hálókötés módja is; sőt a szaporítás szokatlanul és más fajoktól eltérően szintén az újonnan kezdett életmód szolgálatába áll.

Az Argiope-pókokkal közeli rokonságot tarthatnak a forróvidéki Nephila-fajok; ezek még nagyobbak és szintén feltűnően színesek, díszesek, de csak a női nemben; ellenben a hímek törpék, melyek többnyire kettes számban a nőstény hálójának szélén a maradék eleségekből élősködnek. S íme a mi Argiope-fajunk kerekhálóján nyár derekától kezdve szintén két-két hímecske szokott tartózkodni. A két kis lovag, ha a párzás ideje közeledik, páros viadalba bocsátkozik, melyben az egyik megcsonkul, mert többnyire egy-két lábát veszti el; a győztes pedig ott marad a helyén és várja a nőstény hajlandóságát, hogy őt fogadja.

Igen sajátságosak az ugyancsak melegebb országokban honos Gasteracantha Sund. nem fajai. Hosszú tövisek és tüskék díszítik potrohukat; némelyiknek hosszú, hegyes szarvai nőnek ki a potroha oldalából. Még megemlítjük, hogy a hatalmas Nephila-fajok Afrikában elég gyakoriak s a volt német gyarmatokban komoly volt a törekvés, hogy ezeknek szálait pókselyemmé dolgozzák fel. Igaz, hogy ezt már 1710-ben Bon János Montpellierben kísérelte meg, sőt a francia akadémián be is mutatott ilyen pókselyemből készült kesztyűket és harisnyákat, melyeket használhatónak találtak. Ez a sajátságos selyem, miként minden pókszál, a fonószemölcsökből húzódik ki. Ennek nyerése okából kicsiny rekeszekbe zárják az érett nőstény nefilákat, mindegyiket külön-külön és olyformán, hogy a rekesz egyik oldalán lévő nyíláson a pók potrohának vége kinyúlik. Ott megfogják a fonószemölcsökből kiömlő, szép sárgaszínű, elég erős fonalat és forgó motolára kötik, hogy ez a pókselymet kifejtse, kihúzza az állat testéből. Ez a pókselyem semmiféle kezelést nem kíván; tiszta, erős szálú és nyújtható, közvetlenül felhasználható. Dahl szerint egyik hátránya abban van, hogy a szálak nem egyforma vastagok s ezért technikai feldolgozásuk bajosabb, mint a selyemhernyó szálainak az egybeszövése. Egyébként se higyjük, hogy a pókselyem a hernyó selymét pótolhatná, vagy kiszoríthatná a használatból, mert a pókok összeszedése, eltartása, eleven rovarokkal való etetése és szekrénykékben való őrzése sokkal több fáradságot és költséget okoz, mint a selyemhernyók tenyésztése.

Az itt felsorolt fajok változatossága talán eléggé igazolja a küllőszövők családjának fajokban való gazdagságát és sokféleségét. Az egész földkerekségen találjuk képviselőiket. Norvégia legészakibb részén a sziklafalakon láttam kerekhálókat, csak úgy, mint Patagónia határán, az argentinai pampákban s a forróvidéki országokban színes, nagy fajok mindenfelé találhatók. Hazánkban Chyzer Kornél feljegyzései és gyüjtései szerint 66 faj és 8 varietás terjedt el.

A m. kir. Természettudományi Társulat ötven évvel ezelőtt adta ki Herman Ottó „Magyarország pókfaunája” című, magyar és német nyelven írt munkáját. Ebben a szerző különös gondot fordított a pókfajok életmódjainak ismertetésére; sőt ennek alapján úgynevezett biológiai rendszerbe foglalta az ismert fajokat és kimutatta a test kialakulásának összefüggését a hálókötés sajátságaival; kimutatta, hogy a háló formája jellemzi az egyes csoportokat és fajokat. Ily módon, a hálók figyelembevételével, alrendekbe és családokba is osztotta a változatos sokaságot s a kerekhálósok mellé a hurokkötők (Retitelariae) csoportját állította, melynek egyik családja vitorlapókok (Linyphiidae) néven ismeretes. „A közönséges vitorlapók (Linyphia montana Cl.) kertek kerítésein, zugokban, rekeszekben, továbbá ligetekben, a fűzfák odúiban és gyökerei között közönséges alak– hálójának vitorlarészét a helyiséghez képest igen nagyra szövi; a hurokrész is éppen úgy a magasba, mint a mélységbe messze terjed.” A 7–8 mm hosszú, hirtelen mozgású pók lepelszerűen kifeszített vitorlahálója alsó felén szokott tartózkodni.

A legkisebb hurokkötők a Micryphantidae-családba sorolható törpe fajok. A nálunk is közönséges Erigone atra Bl. csak 2 mm hosszú; hirtelenül megjelenik itt vagy ott, mert szálakon utazik a légben, viteti magát a szélben. Nyár végén ezek a pókocskák ezernyi finom szállal lepik be a rétek és mezők füvét.

Általában kicsinyek a gömbölyű potrohú Theridium-fajok is, amiért magyarul törpepókoknak nevezte el őket Herman Ottó. Többnyire az alacsony növényzetben tartózkodnak, ahol rendetlenül húzott szálakból alakított hálójukat kifüggesztik. Ebben megakadnak a rovarok s ekkor az elősiető pókocska hosszú, ragadós, friss szálakat fejt ki gyors mozdulatokkal fonószemölcseiből, hogy rávesse ezeket a vergődő áldozatra; így behurkolja prédáját egy-kettőre és ezután könnyen legyőzi a nagyobb bogarat is. Az anyapók gömbölyű, többnyire kékes színbe játszó petegubóját kissé összesodort és szálakkal összekötözött levélbe burkolja; ezután őrzi ezt, amíg a kicsinyek kikelnek belőle.

Vannak egyes külföldi fajok, melyek társaséletet folytatnak. Ilyen a dél-amerikai Theridium eximium Keys. nevű pókocska. Sokan együttesen nagykiterjedésű hálót szőnek számos rekesztékkel, melyek mindegyikében egy-egy állatka ül és lesi a közös lepelháló megrezdülését. Ha találkoznak egymással a hálón, a hangyák módjára lábaikkal megtapogatják egymást; békességesen viselkednek, nem támadnak egymásra. Ugyancsak sajátságos életmódot folytat a ceyloniTheridium nudiferum Sim., amennyiben ez a törpepók a más csoportba tartozó, hatalmas Psechrus Thor. hálójába költözik s ott ennek tág hézagaiba beleszövi a maga szűken hurkolt, kicsiny hálóját. A nagy pók észre se veszi szerény kis vendégét és nem bánja, hogy ez időnként odatévedő apró rovarokat fogdos az ő területén.

Az ugyancsak idetartozó Latrodectes-fajoknak rossz hírük van a melegebb és különösen a forró égöv országaiban, mert csípésüket veszedelmesnek tartják. Legismertebb ezek közül az olaszországi malmignata (Latrodectes tredecimguttatus Fabr.)

Copyright MyCorp © 2017
Ingyenes webtárhely uCoz