Ízeltlábúak.hu
Add a Startlaphoz
Hétfő, 2017-10-23, 2:23 PM
Nyelv választás

Keresés

Honlap-menü

Rendek

Névjegy



Szerzői jogvédelem
Az oldal creative commons szerzőjogi védelem alá esik.
Az itt megjelenő tartalmak csak az oldal szerkesztői által engedélyezett kereteken belül másolhatók.
-->

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Naptár
«  Október 2017  »
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

Google+

Webkatalogus
Webkatalógus

2. alrend: Kéttüdősök (Dipneumones)

A kéttüdősök alrendjébe sorolhatjuk a legtöbb pókfajt. A madárpókoktól és földbeszövőktől eltérően, az idetartozók csáprágóinak sarlóíze, miként már megemlítettük, sohasem lefelé, hanem mindig befelé csapódik a tőízen levő mélyedésbe; csak egy pár leveles trachea végzi a lélekzést; ehhez azonban csatlakozik a többé-kevésbé fejlődött csöves trachearendszer; sőt, egyes dél-afrikai és dél-amerikai fajok már csak tracheacsövekkel lélekzenek.

Az idefoglalható nagyszámú családok közül itt csak a legfontosabbakat tárgyalhatjuk:

A fojtópókok (Dysderidae) egyszerűbben szervezett fajoknak látszanak; két pár légzőrésük közvetlenül egymás mögött fekszik; többnyire csak hat, vagy kevesebb szemük van; kövek és fakéreg alatt bujkálnak, mohában, földön heverő avarban tartózkodnak rendesen, ahol hosszúkás, fehérszínű, szűk fészkeit selymes szövetből készítik; petéiket ezekben rakják le és nem szövik gubóba.

A hatszemű darócpók (Segestria senoculata L.) nemcsak hazánkban, de északabbra, Németországban is elterjedt; pincebejáratok és más ódon falak repedéseiben, hézagaiban szeret tanyázni, ahol elöl-hátul nyitott csőlakást sző magának a lyukakba; e csőlakás bejáró nyílása körül laza fogóhálót hurkol a fal felületére és sugarakban széthaladó szálakat is húz ebbe, úgyhogy az arra járó és megfogódzott rovarok vergődését minden irányból azonnal észreveszi. A pók ugyanis a hajléka nyílásában ülve leskelődik, miközben előrenyújtott lábaival a szétmenő főbb szálakat fogja, hogy bármikor azonnal rávethesse magát prédájára. Elég bátran megtámadja a hálóba került nagyobb rovarokat is; sőt, állítólag, a darazsakkal szintén felveszi a küzdelmet, bár a pókok általában visszarettennek e fulánkos rovaroktól.

Nyár közepe táján kibújnak a kis fiapókocskák a petecsomóból; egy ideig együtt maradnak az anyai fészekben. A hímpók sokkal ritkább és jóval kisebb, mint a nőstény. Utóbbinak testeleje vörösbarna, szurokfényű; potroha pedig szürkéssárga, szőrös, hátfelén egész hosszában sorakozó, sötétbarna, széles harántfoltokkal.

Nálunk a Harpactes Templ. és a Dysdera Latr. nemek néhány faja él. Nevezetes a vak barlangi fojtópók (Stalita taenaria Schdte.), mely mint az előbbiek is, 9–10 mm-nyire megnő és halványan rozsdaszínű, elefántcsontfényű; Krajna barlangjaiban található, ahol a vak bogarakat üldözi. Egyik rokona, a Lesina szigetén felfedezett Stalita Schiödtei Thor., még viseli a szemek nyomait a homlokán, hat apró, pigment nélküli, fehéren fénylő pont alakjában; de hogy lát-e még ezekkel a barlangbejáratok félhomályában tartózkodó pók, azt nem tudjuk.

A kerekhálós pókok (Orbitelariae) legnagyobb részét a küllőszövők (Epeiroidae, Argiopidae) családjába foglalhatjuk. Rágócsápjuk tőízén fogacsoltszélű becsapó rést találunk, amelybe a sarlóíz, mint a tollkés pengéje bevágódik és éppen beleillik. A negyedik lábpár végén néhány fogacsolt serte között egy síma, hajlított, tövisszerű nyujtvány (hamulus) áll, melyhez hasonlót más pókokon nem találunk; valószínű, hogy ezt a kerekhálók szövése közben használják.

Idetartozik a legismertebb pókok egyike, a közönséges, vagy koronás keresztespók (Araneus diadematus, vagy Epeira diademata Cl.)

Közönséges keresztespók nősténye. Potroha oldalt megnyitva.

Közönséges keresztespók nősténye. Potroha oldalt megnyitva. ch = csáprágók; p = tapogató; 1-4 = a fejtor négy járólábpárja; g = idegdúctömeg a fejtorban; l = tüdőzacskó (megnyitva); sp = fonómirigyek; ov = petefészek; w = fonószemölcsök.

Közönséges keresztespók (

Közönséges keresztespók (Epeira diademata Cl.) 1 = nőstény; 2 = hím; 3 = fonócséve; 4 = fonók; 5 = rágócsáp; 6 = kettémetszett rágócsáp a méregmiriggyel; 7 = lábvég két bordás- és a kisebb sámjakarommal és számos ágas sörtével.

Nevét annak köszöni, hogy a többnyire sötétszínű potroha hátát néhány fehér folt és vonásból alakuló feltűnő keresztrajz díszíti. Az aránylag kicsiny hímek tapogatóinak vége, mint általában más fajoké is, bunkósan megvastagodott. A szabályosan szőtt és terjedelmesen kifeszített kerekhálóját bizonyára ismeri mindenki; azonban kevesen tudják, milyen ügyeskedéssel köti ki ezt a fáradhatatlan pók. A háló durva kerete, a sugarakban szétmenő szívós küllőfonalai és a napfényben ragyogó, ragadós csigafonalai mind külön-külön készülnek.

Herman Ottó adatai nyomán mondhatjuk, hogy ez a hazánkban mindenütt elterjedt faj „a háztájakon, kerítéseken, bokros helyeken, síkon és a törpefenyő öve felett a havasokon egyaránt él. Kőszeg városában egy kiszáradt kútban 3 ölnyi mélységben, a Krivánon a görgetegek óriás sziklái között 6000 láb magasságban találta. A házak táján szereti a fáskamrákat, az ólak mögötti közöket, mindennemű nyitott ablakokat, falak és bokrok között tátongó szabad nyiladékokat, melyek a repülő rovarság útjába esnek. A helyet a pók gondos körültekintés után választja ki. Gyakran olyan szabad tért foglal el hálójával, mely mögött a ház napsütötte fala, vagy palánk, farakás csalogatja magához a pihenni vágyó repülő rovart.

„A háló első fonalát, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva, különböző módon feszíti ki a pók. Rendesen úgy, hogy egy magas pontra hágva, odanyomja fonóit; onnan egy a testének súlya alatt fejlődő szálon lógva lebocsátkozik, ide-oda lengedezik és a szálat az alul elért, lehetőleg oldalt eső ponton megerősíti. Ezen az első fonalon ismét visszatér a kiindulás pontjára. Kapaszkodás közben, mely a bordáskarmok segítségével könnyen megy, egy második fonalat von és ennek az első fonallal való összetapadását úgy kerüli ki, hogy az egyik hátulsó lába sámjakarmát folytonosan a két fonal között tartja. A kiinduló pontra érve, a második fonallal oldalt távozik s végre egy alkalmas ponton ezt a fonalat is megerősíti. Ez a keret első váza és mértanilag kifejezve egy háromszög, melynek alapvonalát valamely szilárd test képezi, szárai pedig pókszálakból valók. A pók most a tér kerületén fennakadás nélkül járhat s azon van, hogy a háromszög szárait harántfonalakkal összekösse, kapcsolatba tegye egymással, e kapcsolatokat pedig kellőleg feszítse, mi kifelé vezetett fonalak által történik. Négy-, öt-, általában sokszögű keret létrehozásán fárad, mit úgy eszközöl, hogy a kiinduló pontra visszatérve mindig fonalat húz maga után s e fonallal az illető oldalon oldalt eltér. A keret megalkotása után, megerősíti azt úgy, hogy háromszor és többször vezeti a fonalakat a kereten végig és azokat összetapasztja. Majd belefog a háló készítésébe. Rendesen visszatér a kiindulási pontra, onnan az alsó pontra ereszkedik és ismét a falon fölfelé indul. Hátulsó lábai segítségével új fonalat húz a szemölcsökből, e fonalat motolálva csomóvá göngyölíti s az első fonal közepére tapasztja és fűzi. E fonalcsomó adja a háló központját, a későbbi tércsét, amelyen a pók elül és leselkedik. A tércséről, gondosan különtartott fonalat eresztve, felszalad a kiindulási pontba s ettől – mondjuk – kevéssé jobbra eltérve a keretre erősíti a magával hozott fonalat. Ez a kerekháló első küllőfonala. Most már ezen tér vissza a központba, hogy a küllőfonalak kifeszítését folytassa. Ez felváltva felfelé és lefelé történik, mert ez a felváltva működés lényege az egyenletes feszítésnek. Az első jobb felső küllőfonal után tehát az első bal alsót húzza.

A küllők feszítését folytatva, a sarkokban különösen remekel a feszítő ágfonalak alkalmazásával, mikor is folytonosan arra figyel, hogy a tércse a közepén maradjon.

A küllőkkel elkészülvén, a tércsére megy és megkezdi a hálókötést: a küllőknek csigavonalban húzott fonállal való összekötését. Első pár lába a mérőeszköze, ezzel határozza meg a csigavonal közeit, a háló sűrűségét; a második és harmadik pár láb segítségével küllőről küllőre halad, a negyedik pedig fonalfejtő és kötöző szolgálatot végez, ami véghetetlen érdekes. Küllőről küllőre való haladása közben ugyanis a negyedik lábpárral a fonószemölcsökből húzza a fonalat olymódon, hogy majd az egyik, majd a másik lábbal érinti a szemölcsöket, melyekből a fonalat fejti.

A fejlesztéssel a legközelebbi küllőig érve ugyancsak a negyedik pár egyik lábával kissé lenyomja a fonalat, a másik lábbal pedig a küllőhöz köti a bordáskarmok nyomása segítségével. Megjegyzendő, hogy a csigavonal kettős, mert a központból való kiinduláskor kétszeres távolságban húzza a fonalat a táguló körben s ezután a végén megfordul és a már kifeszített csigavonal közé húzza az új fonalat, folytatván a kötést visszafelé a központig; ezzel a háló el is készül.

Hozzávetőleg számítva egy 28 cm átmérőjű kerekháló, melynek 20 küllője és 24 sor csigavonala van, 18 méternyi fonálból készül s ez olyan állatból telik, melynek potroha 1 cm hosszú és elől 7 mm széles [Többnyire sokkal terjedelmesebb a közönséges keresztespók fogóhálója.]. Az állat – Herman Ottó szerint – négyszer újíthatja meg hálóját anélkül, hogy közben táplálkoznék; az irodalomban hatszoros újítás is följegyeztetett. A négyszeri újításnál maradva, a pók 72 méternyi hálófonal fejlesztésére képes, anélkül, hogy táplálkoznék.

A hálókötés ritkán sikerül ily egymásutánban. A pók néha csak számtalan kísérlet után alkothatja meg a keretet; lebocsátkozik s nyugvópontot nem találva, a fonalát felgöngyölve ismét visszatér s az így gyüjtött fonalát, hogy kárba ne menjen, mindig megeszi. Ifjú pókok néha alig néhány centiméternyire bocsátkoznak le s ha nyugpontra nem találnak, ismét visszatérnek a magasba; erős pókok ellenben néha igen merész keretet vonnak. Herman Ottó a Bükk-hegységben látott egy hálókeretet, mely az egyik végével a tisztás füvéhez, a másikkal legalább 10 méter magasságban, egy óriás jávorfa ágához volt kötve; a pók pedig a magasban tanyázva, a fű felett álló hálóra lejárt a prédáért. Oly nagy távolságra is megérezte a háló szövetének megrezzenését.” [Ez bizonyára más keresztespókfaj volt, nem a közönséges; valószínűleg a nagytermetű vállas keresztespók (Epeira angulata Cl.) kötötte ki ily merészen a hálóját.]

„A keresztespók bokrok között néha harangmódra kötözi össze a leveleket, hogy búvóhelyet készítsen magának; legtöbbnyire azonban beéri valami zuggal, vagy a tércsén, esetleg szabadon az ágon foglal helyet és tartja első lábával a hálótól vont vezérfonalat, hogy ennek megrezdüléséről tudomást szerezzen. A légi országúton keresztbe állított pókhálóba belerepül a légy, mint a madár a lépen, megragad a csigafonalakon és vergődésében a fonalakba egészen belebonyolódik. A pók lábát megrángatja a vezérfonal; a pók nagyon gyorsan, de óvatosan útközben meg-megállva, kifut a tércsére, a háló közepébe s innen a megfelelő küllőn odasiet, ahol a vergődő légy zúg. Ha éhes, rögtön belevágja rágócsápjait és kiszívja áldozatát; ha jóllakott, prédáját egy harapással megbénítja, farának minden fonószemölcsét rányomja s ezután a harmadik és negyedik pár lábával gyorsan forgatni kezdi. A szétterült szemölcsökből széles szalag alakjában folynak a szálak és szorosan bepólyázzák a legyet. Ha nagytestű a zsákmány, akkor a pók ezt a hálóban hagyja; a kisebb prédát azonban a fonalakról leszakítva, a negyedik lábához köti és felviszi a rejtekébe, ahol lassan összerágva fölfalatozza. Az emészthetetlen bőrt apró darabokban ellöki. A hálót a megrongált helyen megigazítja. A hálót, különösen mocsarak fölött, lassanként elborítja a sok apró szúnyogtest s ezért a pók, mint hasznavehetetlent elhagyja ezt–” Ez különösen a nálunk gyakori nádi keresztespók (Epeira corunta Cl.) szokása, mely faj a vizen át olyformán feszíti ki szép szabályos, kis kerekhálóját, hogy egy nádszál magas pontjáról hosszú szálon lebocsátkozik és lógva marad, míg a szél inga módjára lengetni kezdi s a víz fölött egy másik nádszálhoz, vagy bokorhoz viszi; ezen felkapaszkodva, meghúzza, rövidre feszíti a magával hozott fonalát és odatapasztva, hídnak használja ezt a hálókeret előállítása közben– Ha túl erős a rovar, vagy veszedelmes fulánkos darázs került a hálóba, úgy a pók maga rágja el a szálakat, hogy az áldozat a háló megrongálása nélkül szabadulhasson.

„Szövőmesterségének menekülésekor is hasznát veszi a pók. Ha üldözik, hirtelenül leereszti magát az önsúlya alatt fejlesztett szálon s ezen vagy függve marad a levegőben vagy leér a földig, ahol mozdulatlanul marad, míg bátorságot nem vesz magának arra, hogy a fonálon ismét felkapaszkodjék–”

Nyár derekán az ivarérett alakok párosodni kezdenek, ami őszig eltart. Nőstény sokkal több van, mint hím. A Gellérthegy déli oldalán egy délutánon 100 női keresztespókot gyűjtöttem és csak 2 hímet. Párzás idején a hím csavargó életmódra adja magát. Napokig ácsorog a nőstény hálója keretén és a háló megrezzentésével vagy ügyetlen ide-oda futkosással igyekszik a figyelmet magára vonni. A hím a nőstény nagy kerekhálójának egyik messzenyúló küllője mellé rendetlen kis fészket szokott magának készíteni, hogy ott tanyázva, bevárja azt a szerencsés pillanatot, amikor a nőstény hajlandósága felébred. Addig is a kis tanyát két-három vékony fonalból álló híddal összeköti a nőstény hálójával s a híd végéről szintén húz néhány oldalfonalat. Dolgát végezve, visszatér a tanyára és türelemmel várja a jó alkalmat. Egyszerre azonban, mintha türelmének vége szakadt volna, izgatottan kirohan, rángatás fogja el a testét, minden íze, tagja, remeg, átfut a hídon, megrezzenti a hálót és szelesen futkároz rajta, izgatottságában néha olyan vigyázatlanul, hogy majdnem leesik róla.

A nőstény egy ideig nyugodtan tűri a hím alkalmatlankodását, mert a háló megrezdüléséből megérti, mi volna készülőben és jól tudja, hogy nem rovar került a hálójába. Végre azonban megsokalja a hím tolakodását, guggoló helyzetéből lassan felemelkedik és egyszerre villámsebesen leereszkedik a tércsére. A hím megrémül, észretér, egy pillanat alatt, ott, ahol van, fonalat ragaszt a hálóra s ezen leejti magát olyan mélyre, hogy a nőstény az üldözésre ne szánja el magát. Addig marad függve a levegőben, míg a nőstény kedvetlenül vissza nem tér a fészkébe. Kisvártatva ismét közeledik a hím. Ha a nőstény ingerülten üldözésére készül, a hím felszalad azon a fonalon, amelyen függött és a hídon menekszik, mert a nagykarmú, nehéztestű nősténypók a híd vékony és gyenge fonalaira nem bízza magát. A megmenekült hím ismét vár egy ideig, hogy megismételje szerelmi ingerkedését.

Egy ízben megfigyeltem, hogy a hím két napig lézengett a nőstény hálója körül s noha többször kísérelte meg a párzást, ezt csak a második nap délutánján sikerült neki elérnie. A nőstény, ha hajlandó elfogadni a hímet, azzal adja ezt tudtára, hogy ennek közeledésére nem felel támadással, hanem lassan lehúzódik a háló közepéig s a hím tanyája felé vezető küllőn leereszkedik a hím hídjáig. A hím, gyanuval bár, de odasiet s amikor látja, hogy a nőstény nem üldözi, hanem háttal lefelé csüngve a híd előtt marad, a várva várt pillanat előtt nagy izgatottságba esik. Idegesen tipeg-topog, de eszét nem vesztve, fonószemölcseit a hídjához nyomja, fonalat tapaszt oda s ezt egyik hátsó lábával maga után húzza; csüngve áthalad a hídján, vigyázva arra is, hogy a most húzott fonal valahol meg ne tapadjon, hanem szabadon függjön.

Mihelyt a nőstényhez ért, megáll egy pillanatra és ha észreveszi, hogy ez nyugodtan viselkedik, közeledik feléje. A párzás után a nőstény türelmetlenkedni kezd, amire a hím leejti magát azon a külön húzott fonalon, melyet előbb a hídjához tapasztott s így most a nőstény hálóján kívül lóg a levegőben a saját hídja alatt, amelyen át a nehéztestű nőstény nem merészkedik; ezért most már nem üldözi a menekülő hímet.

Párzás után azonban a hím élete már nem sokáig tart. A nőstény sem telel át; ivadékát tehát, mely csak a következő nyár elején fog kikelni, nem ismeri. Mindamellett kellően gondoskodik az utódairól. Száznál több petét rak s ezeket belül finom, kívül durvább szövetbe burkolja, sárgásszínű gubóba fonja, melyet olyan helyre, fagerendák, kerítések védett oldalára, házak ereszei alá helyez el, hogy a téli fagy, az eső és hó nem árthat nekik. A peterakás Budapest környékén november elejére esik, a kis pókok kikelése május elejére. A kis állatkák egy ideig együtt maradnak azon a helyen, ahol a tavaszi meleg kikeltette őket; a számuk napról napra fogy, egyesek közülük gyorsan megnőnek; valószínűleg megeszik egymást; az erősebbek a gyengébb testvéreket. Ez egyébként, úgy látszik, általános pókszokás. Ezt nemcsak én, de más araneológusok is megfigyelték már. Gerhardt főképpen a négyes keresztespók (Araneus quadratus Cl.) páros életét, Menge pedig általában igen sok pókfaj életmódját írta el.

Copyright MyCorp © 2017
Ingyenes webtárhely uCoz