Ízeltlábúak.hu
Add a Startlaphoz
Kedd, 2017-04-25, 9:20 PM
Nyelv választás

Keresés

Honlap-menü

Rendek

Névjegy



Szerzői jogvédelem
Az oldal creative commons szerzőjogi védelem alá esik.
Az itt megjelenő tartalmak csak az oldal szerkesztői által engedélyezett kereteken belül másolhatók.
-->

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Naptár
«  Április 2017  »
HKSzeCsPSzoV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Google+

Webkatalogus
Webkatalógus

Pillangó félék (Papilionidae)



A családba soroltnappali lepkék mindkét nembeli alakjának elülső lábpárja jól kifejlődött. A csáp rövid, a végefelé vastagodó. A báb nemcsak a fari részén van megerősítve, hanem egy övszerű fonállal a teste közepén is.

Linné lovagoknak (Equites) nevezte az összes nappali lepkék legdíszesebbjeit. Ezek a mai értelemben vett Papilioninae, amelyeket a rendszerező a lepkerendszer élére állít. Ezeknek a lepkéknek tulajdonképpeni hazája a világ forróégövi országai, ahol gyakran óriási alakban és csodálatos színpompában találhatók. A mérsékelt égövön meglehetősen visszaszorulnak, de egyes fajaik még a sarki területeket és a magas hegységek magányos rétjeit is lakják. A középső sejt zárt. A csáp fokozatosan vastagszik a bunkósvégű hegy felé és ruganyos halcsontból álló két pálcikaként ékesíti az éppen nem nagy fejet.

Ehhez a csoporthoz tartozik a közismert fecskefarkú pillangó (Papilio Machaon L.),amely a legmagasabb észak kivételével majdnem egész Európában honos, Oroszországon és Szibérián át Japánig elterjedt s a Himalája-hegységben is repül. Egyik legszebb pillangónk. Kénsárga szárnyait fekete erek és foltok szelik át. Hátulsó szárnya, amelyet széles, kékbehintésű szegélysáv s a hátulsó zugban egy rozsdavörös folt díszít, a harmadik középső ér folytatásául kis farknyúlványba megy át. Noha a leggyorsabb tempóban képes tovaszállni, mégis legtöbbnyire lassan vitorlázgat a talaj fölött, vagy nyalakodik erre-arra a virágokon. Évente két nemzedékben jelentkezik: kora tavasszal és nyár derekán. Vastag zöld hernyója, amelyet pirospontos fekete harántsávok díszítenek, különféle ernyősvirágú növényeken: sárgarépán, petrezselymen, pasztinákon él és veszély esetén a feje mögül két villásan álló csapocskát, az ú. n. „nyakvillát” bocsátja elő, amelyet később megint visszahúz.


A kardospillangó (Papilio Podalirius L.) kedveli a virágos, napos lejtőket, amelyeken Közép-Európában s a Földközi-tenger vidékein éppen nem ritka, bár nagyobb számban ritkán található. Szalmasárga elülső szárnya feketesávos. Hosszúfarkú hátulsó szárnyának csipkézett fekete szegélyén holdalakú kék foltok sorakoznak fel, amelyek előtt a hátulsó zugban rozsdabarna szemfolt fekszik. Sárgászöld, fehéressárga hossz- és ferde oldalvonalakkal díszített hernyója főleg a kökényen él.

A magas- és középhegységek virágos rétjein és lejtőin csaponganak az Apollólepkék (Parnassius), lepkegyüjteményeink legóhajtottabb díszdarabjai. Ezek a lepkék különféle fajokban és változatokban az európai hegységekben fordulnak elő, de éppúgy találhatók Ázsia hegységeiben is, be mélyen Közép-Ázsiáig. Hátulsó szárnyuk, ellentétben a fecskefarkú pillangókkal és ezek rokonaival, farkatlan marad. Alapszínük fehér, de ezt fekete és gyakran vörös foltok és rajzok gazdag változatban tarkítják. A nősténylepkék sajátságos, táskaszerű függelékkel bírnak, amely testük végén látható. Ezekre a „fartáskákra” már Linné hívta fel a figyelmet, s a későbbi búvárok is gyakran tesznek róluk említést. Azonban csak Siebold ismerte fel igazán e függelékek mivoltát és megállapította, hogy nincsenek semmiféle viszonyban a bőrvázzal, hanem csak a nász folyamán keletkeznek, s a hímpille megkeményedő váladékából származnak, ennélfogva csakis már megtermékenyített nőstényeken találhatók. E „fartáska” színe az egyes fajok szerint változó; legtöbbnyire sötét, de olykor világossárga vagy fehér is. Igen nagy némely termetes fajon, amely Kasmir, Tibet és Közép-Ázsia más területeinek lakója, amilyen pl. a Parnassius imperator Oberth. és P. Charltonius Gray, amelyeken a táska szürkéssárga s olyan alakú, mint a csigaház. Egyébként fartáskát visel az amurvidéki Lühdorfia Puziloi Ersch. s a Lühdorfia-nem némely ázsiai, valamint az ausztráliai földterületeken honos Eurycus-nem némely faja is. Ezeket az alakokat is a rendszer a Papilio-fajok közé sorolja. A fény és sugárzó Nap istenének nevét viseli a Parnassius-nem legszebb faja, az Apollólepke (Parnassius Apollo L.), amelynek fehér, a szegélyén üvegszerűen áttetsző elülső szárnya fekete foltokkal, míg hátulsó szárnya két-két vérvörös, feketeszegélyű szemfolttal díszített. Csápjának hegye fekete. Az Alpokban, Tirolban, Schwarzwaldban, a frank Jurában, az Eifelen és más hegyvidékeken, így hazánkban a Kárpátokban is, a hely fekvésétől függően, májustól augusztusig találhatjuk a szép pillangót, amely a vidékek szerint változólag többféle helyi változatban jelentkezik. Az előbb leírt mustrázat az európai Apollólepkéken olyannyira változó, hogy egész sereg európai változatot állapítottak meg a természetbúvárok, pl. akadnak olyan lepkék, amelyeknek elülső szárnyán is jelentkezik piros rajz, vagy amelyeken a piros színt a sárga helyettesíti. A Magas-Tátrában él a var. carpathicus Rebl. & Rghfr. változat, amely igen nagy, szélesszárnyú s a halványsárgás alapon nagy és éles foltokat mutat. A gyüjtők esztelen kapzsisága az Apollólepkét Sziléziában már teljesen kiirtotta s egyéb helyeken is itt-ott már nagyon megritkult. Hernyója bársonyfekete, fínoman szőrözött, hátán két sor piros folttal és acélkék kis szemölcsökkel; a varjúhájon (Sedum) él s állítólag csak a nap legforróbb óráiban eszik. Bábozódás a földön laza szövedékben történik. Az alpesi Apollólepke (Parnassius Delius Esp.) a déli magas Alpokban repül, de ismeretes Uralból is. A szárny rajza az előbbiétől eltér s a csápja fekete-fehér gyűrűs. Ugyancsak az Alpokban, az Óriáshegységben, Harzban s a sváb Albon, de a síkságon is él a fekete Apollólepke (P. Mnemosyne L.), amely kisebb, nem hord piros szemfoltokat, elülső szárnyán kevesebb a feketeség és a csápja egészen fekete. Hazánkban is gyakori.



A trópusi Papilio-félék szépségéről tanuskodik az indiai Papilio aristolochiae F. és a nagytermetű, ceyloni Papilio Polymnestor parinda Cram. A Troides-nem (Ornithoptera) a legszebb s a legfeltűnőbb lepkéket foglalja magába, amelyek főleg az indomaláji földterületen laknak és gyakran mindkét nemben nagy eltérést mutatnak. Az Új-Guineában élő Troides paradiseus Staud.nősténye sötét, a fekete, szürke és fehér színárnyalataival, míg a hím kisebb, hátulsó szárnya farknyúlvánnyal ellátott és zöld és aranyos színben pompázik. A Troides Elisabethae-Reginae Horv. & Mocs. nevű fajt boldogult Erzsébet királynőnk tiszteletére neveztek el; ezt a fajt hazánkfia, Biró Lajos fedezte fel Új-Guineában.

A külföldi Papilio-félék között több faj a nőstényeinek sokalakúságával (polymorphismus) tünik fel, mint pl. a Papilio Dardanus Brown., amelyet egész Afrikában, Abessziniától a Jóreménység-fokáig lehet megtalálni. A hátulsó szárnyukon szép farknyúlvánnyal díszített hímek mindenütt egyformák; színük és testalakjuk egész elterjedési területükön majdnem mindig egyforma, eltekintve némi kis változatoktól, amit a sárgás-fehéres alapot gyéren fedő feketeszínű rajz mutat. Más a helyzet a nőstényekkel. Abessziniában a nőstények éppúgy, mint a hímek, farkosszárnyúak és alapjában véve más jegyeikben is egyeznek azokkal, úgyhogy amaz afrikai hegyi országban, a legnagyobb valószínűség szerint, a Papilio Dardanusnak még az eredeti törzsfaját találjuk. Afrikának minden más területén a nőstények különböznek a hímektől és külsejükben sokkal inkább hasonlítanak bizonyos Danaidina-fajokhoz. Az utóbbiak azonban, amint erről már szó esett, undorító testnedvük miatt a rovarevő madarak ellen védettek, ennélfogva feltehetjük, hogy ez a védettség a hozzájuk hasonló Papilio-nőstényeknek is bizonyára javára van, amelyeknek élete, mint annyiszor a természetben, a fajfenntartás érdekében jobban biztosítottnak kell lennie, mint a himeké. Mindenesetre annyi tény, hogy Afrika különböző területein körülbelül három vagy négy különböző, más-más néven leírt Dardanus-nőstényalak él, amely mindig egy-egy, az illető vidéken élő Danaidina-fajhoz hasonlít.


Forrás Brehm: Az állatok világa

Copyright MyCorp © 2017
Ingyenes webtárhely uCoz