4. család: Gomfuszok (Gomphidae)

Az idetartozó formák e csoport legrégibb tagjai. Ezeknek szemei ugyanis még nem érnek össze, vagy pedig csak egy pontban érintkeznek.

Tagjaik a Gomphusok, melyek európaszerte elterjedtek.

Az ázsiai Cordulegaster Sieboldi Sel. a legnagyobb termetű fajok közé tartozik. Rokona a C. bidentatus Sel. minálunk magasabb hegyvidékeken él. Széles, zöldszemű fejével és feketesárga mustrázatával tűnik ki.

Kennedy nemrégiben az amerikai C. dorsalist tanulmányozta és megfigyelte, hogy ez a faj peterakáskor egyhelyben lebegve szárnyaival, potrohát a patak vizébe mélyen bemártja a fenekéig, s a petéket az iszapban helyezi el.

5. család: Aeschnák (Aeschnidae)

Valamennyi idetartozó faj élénk kék és zöldszínű, kitünő repülő, villámgyorsan cikázik erdők tisztásain vagy mocsarak felett, s a nyár derekán, de néha korábban is megjelenik. Kora reggel még bágyadtak és ilyenkor eredményesebben lehet őket kézrekeríteni, mint máskor. Éjjel nádszálakon vagy falevelek visszáján lógva pihennek. Lárváik tüskéket viselnek potrohszelvényeiken, s egymáshoz nagyjában hasonlók.

Az Aeschna grandis L. általában rőtbarna, ugyanilyen színű erezéssel. Csak magasabb hegyvidékeken fordul elő, azonban minél északabbra megyünk, annál jobban hódítja meg a síkságot.

Az Aeschna colubercula Harr. a legközönségesebb fajok egyike.

Az Anax imperator Leach hazánk legnagyobb szitakötője és a mocsarak lakója.

Az Aeschna- és Anax-fajok Észak-Amerikába is átterjednek s itt egynéhány óriási fajuk ismeretes, mint pl. a hawai A. sterenuus Hg., mely kiterjesztett szárnyakkal a 15 cm-t is eléri.

Az Aeschnák-hoz sok tekintetben közel állanak a szép fémfényű zöldes Somatochlora-fajok, melyek közül a Somatochlora alpestris Sel., arctica Zett.érdemelnek említést.

Hazánk nevezetességének, az Epitheca bimaculata Charp. hazai előfordulásában sokáig kételkedtek. Csiki Ernő találta első példányát Budapesten, később az alföldi mocsarak körül közönségesnek bizonyult. A Coenociata caudalis Carp.-al együtt a Nagy-Alföld lakója, de nem mindenütt jelenik meg. A Cordulia-fajok elterjedése tőzegmocsarakhoz van kötve.

6. család: Acsafélék (Libellulidae)

Az idetartozó fajok teste nem hengeres, hanem felül lapított; azonkívül fejük aránylag kisebb. A nőstények tojócsöve hiányzik. Sokkal nyugodtabban, lassabban repülnek, mint az előbbiek.

A vándor szitakötő (Libellula quadrimaculata L.) egyike a legismertebb fajoknak, mely nevét a kitartó repüléséről, vándorlásairól nyerte. Hagen észlelte ezt legelőször 1852-ben Königsbergben és megemlíti, hogy „az állatok meleg júniusi napon reggeltől estig szakadatlanul vonultak Königsbergen át; a csapat kb. 60 láb széles és 10 láb magas élő szalagot alkotott, mely nem nagyon gyorsan vonult tovább. A kiindulási pont a Dewan-tó volt. Naplemente után a szitakötők belepték a város egy részét, másnap pedig ugyanazon irányban tovább repültek.” Chapp 1761-ben Tobolszk mellett hasonló vándorlást észlelt, amely öt óráig tartott, az állatok alkotta eleven oszlop azonban 500 rőf széles volt.

Hazánkban Chyzer Kornél észlelt hasonló esetet Sátoraljaújhelyen.

A vándorlás okát régebben a táplálékhiányban vélték felismerni, de Federley figyelmeztet arra, hogy a nagy kóborlásokra hajlamos alakok kizárólag igen fiatal, erőteljes példányok, melyeknél a nagy mozgási ösztön különösen gyakori jelenség, s az állatokat állandó helyváltoztatásra készteti. Elképzelhető, hogy ez a petékből kb. egyazon időben kikelő állatoknál azután nagy közös vándorlásokat eredményezhet, melyekben a résztvevőket bizonyos tömegösztön s ingerültségi állapot állandó mozgásra késztethet.

A laposhasú acsa (Libellula depressa L.) hímje kék hamvval van bevonva, nősténye sárgásbarna. Feltűnik lapított és széles potrohával, s szárnyatövén lévő háromszögalakú foltjával. Rendkívül nyugodtan repül, a magasba csak ritkán emelkedik, s minálunk lassan folydogáló patakok mentén nem ritka. Rokona, aPantala flavescens F., Európát kivéve három földrész lakója. Széles hátulsó szárnyaival tűnik fel. Hasonló fajok a harmadkorban minálunk is éltek, valószínűleg már elhagyták az erdőségeket és a síkságokat, az erdőben csak a gyéren benőtt mocsaras helyeket lakták.

A gyászos szitakötő (Neurothemis paradisea Först.) a keletázsiai szigetvilág lakója. Szárnyát majdnem egészen ellepi a gyönyörű bársonyfekete folt, s csak a szárny tejfehér csücskét hagyja szabadon.

A N. variegata Joh. sárga szárnyát sötétbarna arabeszkek tarkítják. A N. resplendens Sel. opálos szárnya ibolyakék szalagot visel.

Rendkívüli tarkák az afrikai Palpopleurak is, melyek a Kilimandzsárora is felvonulnak. Kovács Ödön Afrika-utazónk ezeket szép számmal gyüjtötte.