Az ide tartozó fajok közbülső helyet foglalnak el a szélesszárnyú Anisopterák és az egyenlőszárnyú Zygopterák között, azonkívül szemeik még nem érnek össze. Handlirsch kihalt formákra alapította ezt a rendet, de tekintettel arra, hogy vannak jelenleg is olyan formák, melyek ide sorolhatók, felosztása az élő fajok rendszerében is érvényesíthető.
Legtipikusabb képviselője ennek az alrendnek a Selys által leírt Palaeophlebia superstes, melynek nevét Calvert Epiophlebiara változtatta.
Az ide tartozó fajokat a rendkívül hosszú, megnyúlt potroh, s a kalapácsformájú fejen elhelyezett aránylag kis, gömbölyű szemek jellemzik, melyek nem érintkeznek a fejtetőn. Sűrű erezetű szárnyaik teljesen egyöntetűek.
Lárváik lapos álarcot és három levélalakú kopoltyút viselnek.
1. család: Fátyolkaszitakötők (Calopterygidae)
Tagjait a sűrűn erezett szárnyak jellemzik, melyek fokozatosan keskenyednek tövük felé, s végükön lekerekítettek. Potrohfüggelékeik rövidek és harapófogószerűek, lárvák 7 ízből összetett hosszú csápokat és kopoltyúfüggelékeket és bélkopoltyúkat viselnek.
A kék karcsú szitakötő (Calopteryx virgo L.). Gyönyörű fémes kék színben ragyogó hímjei a legszebb rovarok közé tartoznak és közismertek. Nőstényei már szerényebb külsejűek, inkább zöld színben ragyogó testük füstösszínű szárnyakat visel.
Rokona a harántsávos szitakötő (C. splendens Harr.)
amely körülbelül ugyanott él, ahol az előbbi: lassan folydogáló patakok mentén. Nőstényének smaragdzöld szárnya van, hímje szárnyán sötétkék sávot visel.
Úgylátszik, az állatok nem tartják épségben színüket. Gyakran találkozunk kopott nőstényekkel, melyekről tudjuk, hogy már lerakták petéiket, s e célból a víz alá buktak, hogy ott azokat a vizinövényekbe, különösen a Myriophyllumokba beleszúrják.
A fémes szitakötők (Hetaerinae). Az ide tartozó fajoknak hátulsó szárnya többnyire a legpazarabb zöld, kék vagy tűzvörös színben ragyog, mint azt a Kínában élő Neurobasis chinensis L. mutatja, míg a braziliai Hetaerina pudica Sel. korallpiros szárnyakat visel, s a Thores Euthore-csoportba tartozók feketén tarkázott, szivárványszínű szárnyakkal rendelkeznek. Hasonló termetű fajok, minden valószínűség szerint, Európában is éltek a harmadkorban.
2. család: Karcsú szitakötők (Agrionidae)
Tagjai sokkal tágabb erezetet és tövükön nyeles szárnyakat viselnek. Ebbe a csoportba tartoznak a jelenleg élő legnagyobb fajok.
A zöld karcsú szitakötő (Lestes viridis Vand.). Nedves réteken, de mezőkön is gyakran találkozunk nyár derekán ezzel a fajjal, melynek hazánkban több rokona él. Párjával egymásba ölelkezve repül s valami fűzfás lombjai között keres a párosodás után pihenést. A nőstény a fakéreg alá rejti petéit, mire az ezen a helyen gubacsszerűen megvastagszik. A kikelő fiatal lárvának át kell törnie ezt a gubacsot, hogy a vízbe ejtse magát.
Az Agrionok az előbbinél még kisebbek; hímjeik gyönyörű azúrkék színben ragyognak, nőstényeik zöldek.
A levéllábú szitakötő (Platycnemis pennipes Pall.) nevű fajra a lábak teljes lapított lábszára jellemző. Nálunk gyakori.
A Nehalennia speciosum Charp. hazánk legkisebb szitakötője, mely manapság a legnagyobb ritkaságszámba megy.
3. család: Sárkány-szitakötők (Coenagrionidae)
Valamennyien délamerikai formák, rendkívül megnyúlt szárnyakkal, és aránylag rendkívül hosszú és vékony potrohhal.
A Megaloprepus coeruleatus Dr. kiterjesztett szárnyakkal a 18 cm-t is meghaladja. A legnagyobb faj Kolumbia erdőségeiben él; újabban Calvert ismertette életmódját.
A Mecistogasterek potroha aránytalanságban az előbbi fajét messze felülmúlja. (M. ornatus Rb.)
